Kedves érdeklődő Párok!
Először is engedjétek meg, hogy tiszta szívből gratuláljak Nektek!
Ha ezt olvassátok, életetek egyik legboldogabb, legizgalmasabb szakaszát élitek, hiszen éppen az esküvőtöket szervezitek.
Szervezitek a Nagy Napot, amikor szeretteitek, barátaitok körében kötitek össze hivatalosan is az életeteket és osztjátok meg az örömötöket másokkal is.
Bizonyára szeretnétek, ha a Nagy Napon minden tökéletesen sikerülne, mindenki jól érezné magát és az egész esemény olyan lenne, mint amilyennek Ti megálmodtátok. Ehhez pedig szükségetek lesz valakire, aki mellettetek áll, támogat benneteket, akire az egész nap során támaszkodhattok. Szükségetek lesz valakire, aki kézben tartja, irányítja, koordinálja az eseményeket. Itt jövök a képbe én.
ceremóniamester
Rolyák Csaba
A nevem Rolyák Csaba és ceremóniamesterként 2019 óta azon dolgozom, hogy az engem választó párok Nagy Napja tökéletesen sikerüljön.
Szezononként már 30-40 pár tisztelt meg azzal, hogy engem választottak ceremóniamesterüknek és minden esküvő és lagzi remek hangulatúra sikeredett, a visszajelzések pedig folyamatosan megerősítettek abban, hogy lelkesedésemmel és gyarapodó tapasztalataimmal valóban segíteni tudok az engem választó pároknak.
Facebookon, Ceremóniamester Csabi oldalán a bejegyzések és az albumok között találtok képeket minden esküvőről, ahol én voltam a ceremóniamester, a kommentek, vélemények között pedig olvashatók a párok által írt köszönetek, melyek a legkedvesebb, legértékesebb visszajelzések számomra, számotokra pedig segítséget nyújthatnak a döntésben.
NE engem válassz, ha…
Arra kérlek Benneteket, jól olvassátok át az alábbi listát és ha bármelyik pontban is magatokra ismertek, akkor SEMMIKÉPPEN NE engem válasszatok:
- szeretnétek, ha valaki népviseletbe öltözve kiabálna sűrűn, hogy „Halljunk szót!!”, verset mondana a levesben úszó csirkeszárnyhoz, aztán vacsora közben folyamat kocogtatná a tányért a villájával, végül elsütne pár anyósviccet;
- boldoggá tenne Titeket, hogy a násznép másnap jobban emlékezne az egész estét végig stand-upoló ceremóniamesterre, mint arra, hogy tulajdonképpen kinek az esküvőjén is voltak;
- úgy képzelitek el az ideális lakodalmat, hogy fél óránként letekeri valaki a zenét és „jáccunkmá-jáccunkmá-jáccunkmá!!”;
- kívánatos a lelketeknek, hogy másnap a vendégektől azt halljátok, hogy „Azért egy ceremóniamestert hívhattatok volna”, vagy „Volt torta?”;
- tetszene a látvány a lagzitokon, mikor a vendégek 11-kor elzavarják a teljesen részeg ceremóniamestert, mert nem akar leszállni a koszorúslányokról;
- elvárásotok, hogy a ceremóniamester „csinálja meg” a bulit;
- úgy gondoljátok, hogy csak az az ember lehet jó ceremóniamester, aki már többszáz esküvőn dolgozott és rengeteg pénzt kér Tőletek.
Amennyiben tehát magatokra ismertek a fenti állítások bármelyikében, keressetek valaki mást, mert én ezeknek az „igényeknek” nem tudok megfelelni 😉
Mikor válassz engem?
Válasszatok engem, ha azt szeretnétek, hogy a ceremóniamesteretek:
- már a készülődés időszakában folyamatosan elérhető legyen számotokra, segítsen a tervezésben, kérdéseitek megválaszolásában, a Nagy Nap menetrendjének összeállításában
- a Nagy Napon pontosan, kipihenten és felkészülten érkezzen a megbeszélt helyszínre
- végig veletek legyen a Nagy Napon, kedvesen, viccesen és jó kedvvel irányítsa az eseményeket
- gondoskodjon róla, hogy vendégeitek folyamatosan tudjanak róla, milyen esemény következik majd, hova kell menniük, vagy figyelniük
- ne legyen se túl sok, se túl kevés – hiszen az a nap rólatok szól majd, Ti lesztek a középpontban
- figyeljen rátok és ha szükséges segítsen bármiben, amiben kell
- működjön együtt a többi szolgáltatóval, csapatban dolgozzon azért, hogy minden tökéletesen sikerüljön
- ne fogyasszon alkoholt a Nagy Napotokon
- tisztességes partnerként szerződést kössön veletek és számlát adjon a szolgáltatásáró
vélemények
visszajelzések
ceremóniamester
Árak
Mivel számomra a ceremóniamesterség elsősorban nem pénzkereseti lehetőség, hanem olyan tevékenység, melyet szeretek és örömömet lelem benne, ráadásul nagyon meg szoktam kedvelni az engem választó párokat, ezért a többi ceremóniamesterhez képest barátságosabb áron igyekszem Nektek profi szolgáltatást nyújtani.
Partnereim
foglalás menete
24 órán belül visszajelzek
E-mailben tájékoztatlak, hogy szabad-e a Nagy Napotok időpontja és ha igen, azonnal küldök árajánlatot is. Amennyiben szimpatikus számotokra az ajánlatom, egyeztetünk egy személyes, vagy on-line találkozót, ahol meg tudjuk beszélni az elképzeléseket, illetve a fontosabb dolgokat – nagyon fontos, hogy ez még SEMMILYEN kötelezettséggel nem jár részetekre.
Megállapodás
Amennyiben a találkozó alapján úgy döntötök, hogy engem választotok, írásbeli szerződésben köteleződünk el egymás iránt.
Többszöri megbeszélések
Megbeszélés alapján többször is találkozhatunk, ha igénylitek, egyszer azonban még mindenképpen szükséges a Nagy Nap előtt kb. 1-2 hónappal, amikor is elkészítjük az esemény minden részletre kiterjedő forgatókönyvét, letisztázzuk az esetlegesen még tisztázatlan kérdéseket, ezt követően véglegesítünk, pontosítunk mindent. A Nagy Napon pedig Ti csodálatosan érzitek magatokat, én pedig jövök-megyek-intézkedek.