Köszöntő

Kedves érdeklődő Párok!

Először is engedjétek meg, hogy tiszta szívből gratuláljak Nektek!

Ha ezt olvassátok, életetek egyik legboldogabb, legizgalmasabb szakaszát élitek, hiszen éppen az esküvőtöket szervezitek.

Szervezitek a Nagy Napot, amikor szeretteitek, barátaitok körében kötitek össze hivatalosan is az életeteket és osztjátok meg az örömötöket másokkal is.[ps2id id=’magamrol’ target=”/]

Bizonyára szeretnétek, ha a Nagy Napon minden tökéletesen sikerülne, mindenki jól érezné magát és az egész esemény olyan lenne, mint amilyennek Ti megálmodtátok. Ehhez pedig szükségetek lesz valakire, aki mellettetek áll, támogat benneteket, akire az egész nap során támaszkodhattok. Szükségetek lesz valakire, aki kézben tartja, irányítja, koordinálja az eseményeket. Itt jövök a képbe én.

 

Magamról

A nevem Rolyák Csaba és ceremóniamesterként igyekszem mindent megtenni azért, hogy az engem választó párok Nagy Napja tökéletesen sikerüljön.

2018-ban részt vettem a Szitás Róbert (ismertebb nevén: Szitu) által szervezett ceremóniamester-képzésen, ahol ismert és kedvelt ceremóniamesterektől (pl.: Szitu, Barna László, Vági Gergely) sajátíthattam el a hivatás csínját-bínját.

2019-ben tíz pár tisztelt meg azzal, hogy a ceremóniamesterük lehettem. Mind a tíz esküvő és lagzi remek hangulatúra sikeredett, a visszajelzések pedig megerősítettek abban, hogy lelkesedésemmel és gyarapodó tapasztalataimmal valóban segíteni tudok az engem választó pároknak.

Facebookon, Ceremóniamester Csabi oldalán a bejegyzések és az albumok között találtok képeket minden esküvőről, ahol én voltam a ceremóniamester, a kommentek között pedig olvashatók a párok által írt köszönetek, melyek a legkedvesebb, legértékesebb visszajelzések számomra, számotokra pedig segítséget nyújthatnak a döntésben.

[ps2id id=’neengemvalassz’ target=”/]


Facebook

Ceremóniamester Csabi

NE engem válassz, ha…

Arra kérlek Benneteket, jól olvassátok át az alábbi listát és ha bármelyik pontban is magatokra ismertek, akkor SEMMIKÉPPEN NE engem válasszatok:

  • szeretnétek, ha valaki népviseletbe öltözve kiabálna sűrűn, hogy „Halljunk szót!!”, verset mondana a levesben úszó csirkeszárnyhoz, aztán vacsora közben folyamat kocogtatná a tányért a villájával, végül elsütne pár anyósviccet;
  • boldoggá tenne Titeket, hogy a násznép másnap jobban emlékezne az egész estét végig stand-upoló ceremóniamesterre, mint arra, hogy tulajdonképpen kinek az esküvőjén is voltak;
  • úgy képzelitek el az ideális lakodalmat, hogy fél óránként letekeri valaki a zenét és „jáccunkmá-jáccunkmá-jáccunkmá!!”;
  • kívánatos a lelketeknek, hogy másnap a vendégektől azt halljátok, hogy „Azért egy ceremóniamestert hívhattatok volna”, vagy „Volt torta?”;
  • tetszene a látvány a lagzitokon, mikor a vendégek 11-kor elzavarják a teljesen részeg ceremóniamestert, mert nem akar leszállni a koszorúslányokról;
  • elvárásotok, hogy a ceremóniamester „csinálja meg” a bulit;
  • úgy gondoljátok, hogy csak az az ember lehet jó ceremóniamester, aki már többszáz esküvőn dolgozott és rengeteg pénzt kér Tőletek.[ps2id id=’engemvalassz’ target=”/]

Amennyiben tehát magatokra ismertek a fenti állítások bármelyikében, keressetek valaki mást, mert én ezeknek az „igényeknek” nem tudok megfelelni 😉

 

Mikor válassz engem?

Válasszatok engem, ha azt szeretnétek, hogy a ceremóniamesteretek: 

  • már a készülődés időszakában folyamatosan elérhető legyen számotokra, segítsen a tervezésben, kérdéseitek megválaszolásában, a Nagy Nap menetrendjének összeállításában
  • a Nagy Napon pontosan, kipihenten és felkészülten érkezzen a megbeszélt helyszínre
  • végig veletek legyen a Nagy Napon, kedvesen, viccesen és jó kedvvel irányítsa az eseményeket
  • gondoskodjon róla, hogy vendégeitek folyamatosan tudjanak róla, milyen esemény következik majd, hova kell menniük, vagy figyelniük
  • ne legyen se túl sok, se túl kevés – hiszen az a nap rólatok szól majd, Ti lesztek a középpontban
  • figyeljen rátok és ha szükséges segítsen bármiben, amiben kell
  • működjön együtt a többi szolgáltatóval, csapatban dolgozzon azért, hogy minden tökéletesen sikerüljön
  • ne fogyasszon alkoholt a Nagy Napotokon
  • tisztességes partnerként szerződést kössön veletek és számlát adjon a szolgáltatásáról[ps2id id=’arak’ target=”/]
20190427 - Judit és Tomi
20190907 - Zsuzsi és Norbi 7
20190907 - Zsuzsi és Norbi 6
20190907 - Zsuzsi és Norbi 5
20190907 - Zsuzsi és Norbi 4
20190907 - Zsuzsi és Norbi 3
20190907 - Zsuzsi és Norbi 2
20190907 - Zsuzsi és Norbi 1
20190921 - Laura és Dávid 7
20190921 - Laura és Dávid 6
20190921 - Laura és Dávid 5
20190921 - Laura és Dávid 4
20190921 - Laura és Dávid 3
20190921 - Laura és Dávid 2
20190921 - Laura és Dávid 1
mde
20190914 - Gabi és Szabi 7
20190914 - Gabi és Szabi 6
20190914 - Gabi és Szabi 4
20190914 - Gabi és Szabi 3
20190914 - Gabi és Szabi 2
20190914 - Gabi és Szabi 1
20190824 - Kriszti és Tamás 7
20190824 - Kriszti és Tamás 5
20190824 - Kriszti és Tamás 4
20190824 - Kriszti és Tamás 3
20190824 - Kriszti és Tamás 2
20190817 - Anita és Józsi 6
20190817 - Anita és Józsi 5
20190817 - Anita és Józsi 4
20190817 - Anita és Józsi 3
20190817 - Anita és Józsi 2
20190817 - Anita és Józsi 1
20190803 - Annamari és Balázs 5
20190803 - Annamari és Balázs 4
20190803 - Annamari és Balázs 3
20190803 - Annamari és Balázs 2
20190803 - Annamari és Balázs 1
20190720 - Timi és Edvin 2
20190713 - Adri és Gábor 2
20190518 - Dóri és Dávid

Árak

Mivel számomra a ceremóniamesterség első sorban nem pénzkereseti lehetőség, hanem olyan tevékenység, melyet szeretek és örömömet lelem benne, ezért 2020-ban is tartom magamat ahhoz, hogy a többi ceremóniamesterhez képest barátságosabb áron igyekszem Nektek profi szolgáltatást nyújtani.

[ps2id id=’kapcsolat’ target=”/]

 

Az ország bármely pontján szívesen vállalok ceremóniamesterséget, Budapesten kívüli helyszínek esetén a tiszteletdíjam mellett (előre megbeszélt, szerződésbe foglalt) útiköltséget számítok fel.

Kérjetek ajánlatot bátran, nem fogtok csalódni.

Kapcsolat

Ha írsz nekem:

  • 24 órán belül visszajelzek – ha megadtok telefonszámot, akkor azon, ha nem, akkor e-mailben;
  • amennyiben az első válasz/telefonos beszélgetés alapján is szimpatikusak vagyunk egymásnak, egyeztetünk egy találkozót, ahol meg tudjuk beszélni az elképzeléseket, illetve a fontosabb dolgokat – nagyon fontos, hogy ez még SEMMILYEN kötelezettséggel nem jár részetekre;
  • amennyiben a találkozó alapján úgy döntötök, hogy engem választotok, ismét találkozunk és aláírjuk a szerződést, ezzel mindkét fél biztosítja magát – Ti biztosak lehettek benne, hogy ott leszek az eseményen, én pedig abban, hogy nem kértek fel idő közben más szolgáltatót;
  • ezt követően megbeszélés alapján többször is találkozhatunk, ha igénylitek, egyszer azonban még mindenképpen szükséges a Nagy Nap előtt kb. 1-2 hónappal, amikor is elkészítjük az esemény minden részletre kiterjedő forgatókönyvét, letisztázzuk az esetlegesen még tisztázatlan kérdéseket, véglegesítünk, pontosítunk mindent;
  • a Nagy Napon pedig Ti csodálatosan érzitek magatokat, én pedig jövök-megyek-intézkedek 😉

    * Az Adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem és elfogadtam.
    * Kifejezett hozzájárulásomat adom az általam megadott személyes adatoknak az Adatvédelmi tájékoztatóban meghatározott kezeléséhez.


    *-al jelölt mezők kötelezőek